Dátum: 2024 április 19. (péntek) | Emma

hírek

Egy arany és egy bronz az Énekes István Ökölvívó Emlékversenyről

Boksz szakosztály 2015-02-18

Hétvégén rendezték meg az Énekes István emlékversenyt az ifi korcsoport számára. Három versenyzőnk vett részt e rangos versenyen, ami a Magyar bajnokság után a legrangosabb ökölvívó verseny az országban.

Versenyzőink:

Kontrecz Márk (64 kg)

Pécsi Zsolt (64 kg)

Bárányi Péter (75 kg)

 

Márk az esélyeknek megfelelően kezdett, mint ahogy azt egy EB bronzérmestöl el is vártuk. Első nap TKO-val nyert az első menetben. Második nap sajnos Fortuna szeszélyeinek köszönhetően a két UTE-s versenyzőnk csapott össze, ami jobban jött volna a döntőben. Márk nyert, a második menetben döntő fölénnyel. Zsolt mindent megtett, nagyot küzdött. Az elődöntőben Márk folytatta a menetelését az arany felé: ismét egy TKO! A döntőt az ellenfele nem vállalta sérülés miatt, így Kontrecz Márk lett a bajnok.

Peti 75 kg-ban nagyot küzdött az első nap, ám okos ökölvívással megverte az MTK-s ellenfelét. Az elődöntőben ismét látványos meccs bontakozott ki, amiben a bírók az ellenfelet látták jobbnak. Bárányi Péter így bronzéremmel zárta az emlékversenyt.

A végeredmény: egy arany és egy bronz.

GRATULÁLUNK FIÚK!!! Csak így tovább! HAJRÁ UTE!!!

Képek

Övvizsga 2019.február 11-én című gallériából ízelítő

Videó

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41